A kovászos dolgok evésének tekintetében alapvető különbség van Peszách és Sávuot között. A Peszách-ünnep ideje alatt szigorúan tilos bármiféle chámec-et enni, míg Sávuot alatt nem csupán megengedett, hanem kifejezetten kötelesség is: a sté ha-lechem, a Sávuotkor bemutatott kenyéráldozatnak kovászosnak kellett lennie (3Mózes 23:17.).
Minek tulajdonítható ez a különbség, már ami a kovászost és a nem kovászost illeti? A chámec a fennhéjazás és gőgösség jelképe, azoknak a tulajdonságoknak, melyekből minden más negatív tulajdonság is ered.
A Peszách-ünnep alatt, amikor elhagyjuk Egyiptom spirituális fogságát, "menekülnünk" kell a chámec elől. "Ne legyen látható" és "ne legyen található" (2Mózes 12:19., 13:7.).
Ez azonban nem vonatkozik Sávuotra, amely az Omer-számlálás, a Szefirat haOmer spirituális szolgálata után következik. A Peszách-ünnep és a Sávuot ünnepe közötti héthetes időszak alatt megnemesítjük és átalakítjuk negatív tulajdonságainkat, köztük a fennhéjazást és a gőgösséget is.
Amikor befejeztük ezt a jellemnemesítést és átalakítást, spirituális állapotunk már olyanná vált, hogy a chámec már nem megvetés tárgya, hanem felhasználható – sőt: kötelezően az – a Tóra és a micvák jobb megtartásához. Mert a büszkeségnek fontos feladata lehet ebben, pl. a nagy büszkeség nyomán semmiképpen ne csináljon semmit, amit a Tóra megtiltott, vagy igyekezzen még jobban imádkozni, szebb tfilint rakni, stb. Ahogy az Irás tanúskodik Jehosáfát királyról, hogy akkor kezdet járni Isten útjain, amikor "emelkedett a szíve" (2Krónikák 17:6.).
Eddigi hozzászólások: 0
Kérjük a hozzászólókat, hogy csak az adott témához szóljanak hozzá!
A hozzászólások csak adminisztrátori moderálás után jelennek meg.
"Az emberi lélek magasra emelkedik – az állaté a földbe süllyed."
(Prédikátor könyve 3:21.)
"Nem lehet boldog az ember, ha nem táplálja a lelkét is úgy, mint a testét."
A Lubavicsi Rebbe
„Egyszer egy férfi azzal a panasszal fordult a Rebbéhez, hogy nincs értelme az életének. Igen, a munkájában sikeres, a családja egészséges, mégis mindig magányosnak és üresnek érzi magát.
– Fordítasz-e időt a lelkedre? – kérdezte a Rebbe.
– Hogyan fordíthatnék időt a lelkemre, mikor annyira leköt a munkám és a családom?
– Van egy régi mondás – válaszolta a Rebbe. – Amikor két ember találkozik, az két test, de egy lélek. A testek ugyanis természetüknél fogva önzők, nem egyesíthetik erejüket. Mindegyik a maga anyagi szükségleteit követi. A lelkek azonban természetüknél fogva önzetlenek, ilyenformán tehát amikor két ember egyesíti erejét, lelkük összefonódik. Javasolnék valamit: határozzuk el itt és most, hogy minden nap fordítasz időt tanulásra és imádkozásra, s még valami jótettet hajtasz végre. Ez majd táplálja a lelked, értelmet és célt ad minden cselekedetednek, s életed nem leszel kitéve szeszélyes erőknek.”
