34. Olyan cháméc, amelyet nem lehet eladni pészách előtt
Kérdés: Az 5702. esztendő (1942) pészáchja felé közeledvén ta-nulmányozni kezdtük a pészáchra vonatkozó törvényeket, ahogyan azt annak előtte mindig is tettük. Egyike voltam azoknak a zsidók-nak, akiket gettóba zárt egy nép, amely kielégíthetetlen vérszomjjal ontotta a zsidó vért, és egyetlen zsidónak sem engedélyezte, hogy rendes temetésben részesüljön.
Gapinovics bét hámidrásában, a Vitena utca 15-ben, egy kö-zös tanuláson azt kérdezték tőlem a gettó lakói, hogyan járjanak el annak a chámécnak az eladásával, amelyet hihetetlen áldozatok árán sikerült elrejteniük, hogy csillapítani tudják valamelyest gyer-mekeik éhségét.
Két probléma merült fel. Az egyik: Mivel szinte egyetlen nem-zsidó sem élt a gettó falain belül, így szinte senki sem akadt, akinek el lehetett volna adni a chámécot. De, még ha találtak volna is nem-zsidót a gettóban, lehetetlenség lett volna eladni neki a chámécot, mert számolni kellett a veszéllyel, hogy ez az illető el-árulja a zsidókat, és jelentést tesz az élelemről a németeknek. A németek, ha tudomást szereznek a dologról, bizonyosan büntetést rónak ki az étel birtoklásának szörnyűséges „bűne” miatt.
A másik: Ha nem adják el a chámécot, van-e rá mód, hogy azt meg lehessen enni pészách után anélkül, hogy ezzel áthágnák a pészách alatt zsidó által birtokolt cháméc elfogyasztására vonatkozó tilalmat?
Válasz: Úgy rendelkeztem, hogy a bölcsek eladatlan chámécra vonatkozó tiltása nem alkalmazható a gettó körülményei között, hiszen ez idő tájt lehetetlenség volt eladni a chámécot. Azt mond-tam nekik, hogy bárki, aki chámécot birtokol, járuljon egy három férfiből álló bét din elé – a zsidó vallási törvényeknek megfelelően –, és jelentse ki, hogy a chámécra vonatkozó birtokosi viszonyát mostantól semmisnek tekinti. A volt tulajdonos ezt követően rejtse el a chámécot az ünnep idejére. A pészách elmúltával engedélye-zett ennek a chámécnak az elfogyasztása.