28. Sózatlan hús és véres dög
Kérdés: 5702-ben (1942) a gettóraboknak sikerült szert tenniük egy tehénre, és levágni azt a háláchá előírásainak megfelelően. A sochét Reb Cvi Goldberg volt – Isten vegyen elégtételt a haláláért! –, aki a gettó előtt is sochét volt Kovnóban. Nem tudtuk, hogy az átkozott németeknek volt-e fogalmuk arról, hogy az állatot be-csempészték a gettóba, és szándékosan nem vettek tudomást a do-logról, vagy ténylegesen sikerült rászedni őket. Könnyen lehet, hogy azért nem vettek tudomást a dologról, hogy elhitessék a zsi-dókkal: még mindig van rá remény, hogy nyomorult életüket „normális” gettóstílusban folytathassák. Ezt a fajta megtévesztést már korábban más helyeken is alkalmazták, jóindulatot tettetve a zsidók iránt, hogy annál könnyebben lehessen később megsemmisí-teni őket.
Mivel a só szörnyen drága volt – szinte lehetetlenség volt só-hoz jutni, amivel a tórai előírások szerint a húst kell besózni –, a gettórabok közül többen is megkérdezték tőlem, van-e valami mód rá, hogy a húst besózás nélkül főzzék meg, másképp ugyanis nincs módjuk élvezni azt. A hús életfontosságú volt számukra, mert, mivel be voltak zárva a gettóba, más élelemhez, mint a németek által idő-ről-időre szétosztott nyomorúságos élelmiszeradagokhoz, nem jut-hattak hozzá. Mivel a gettórabok közül sokan betegek vagy öregek és kórosan lesoványodottak voltak, ez most jó lehetőség volt szá-mukra, hogy egy kis húslevessel új életre keltsék kiszáradt testüket. Éppen ezért nem volt megfelelő alternatíva számukra a hús roston való megsütése, mert ily módon nem frissíthették fel magukat erőt adó húslevessel. Ezért faggatóztak olyan kitartóan, nem volna-e mégis valami mód rá, hogy megfőzzék a húst.
Az idő tájt egy másik probléma is felmerült a németek által negyedkilós fejadagokban kiosztott nem-kóser hússal kapcsolatban. Noha lehetetlenség volt nem megenni ezt a döghúst (nevélá), mert nélküle a gettórabok képtelenek lettek volna életben maradni, a Tórában mégiscsak az áll, hogy tilos vért enni. Mivel azonban szin-te lehetetlenség volt sóhoz jutni, amivel a vért el lehetett volna távo-lítani a húsból, megkérdezték tőlem, van-e valami más mód arra, hogy a vér fogyasztásának tilalmát ne kelljen megszegni.
Válasz: Utasítottam az embereket, hogy forraljanak vizet egy fa-zékban, majd egyszerre mindig csak egy kis darab húst tegyenek bele, hogy ily módon mindig legalább hatvanszor annyi folyadék legyen a fazékban, mint amennyi esetleg a húsból kifőhet. Meg-mondtam nekik, hogy minden negyed kiló húshoz használjanak legalább hatcsészényi vizet. Ezt mindazonáltal csak azoknak enge-délyeztem, akik nem tudtak sóhoz hozzájutni.
Azok számára, akiknek sikerült sót szerezni, nem engedélyez-tem a fentebb ismertetett eljárást. Nekik kötelezővé tettem, hogy a tórai előírásoknak megfelelően besózzák a húst, ahogyan azt a zsi-dók mindig is – egyik nemzedék a másik után – tették. Csak ezt követően főzhették meg és fogyaszthatták el a húst.
Ugyanez volt érvényes a németek által a gettóraboknak szét-osztott hús fejadagokra is. Akik hozzá tudtak jutni sóhoz, azok számára nem volt megengedve, hogy ezt a nem-kóser húst úgy használják fel, hogy előtte nem sózták be. Noha komoly veszélyt jelen-tett az életükre nézve, ha nem ették meg ezt a húst, mégis meg kel-lett tenni mindent az e hús elfogyasztásában rejlő tilalmak megsze-gésének minimalizálására. Aki el tudta távolítani belőle a vért, an-nak ezt meg kellett tennie, ily módon kerülve el a vér fogyasztása súlyos tabujának megszegését.
Nem foglalkoztam azzal, hogy esetleg lehet olyan ember, aki azt hiheti, hogy a besózás kóserré teszi a döghúst, mivel mindenki tudta, hogy a döghúst kizárólag a túlélés érdekében lehet elfogyasztani.