Hétköznap, ha egy egész kenyerünk van, először felszeleteljük, elkészitjük (megkenjük, szendvicset csinálunk belőle, stb.), és csak ezután mondjuk el a Hámojci áldást. (A rituális kézmosás ilyenkor sem maradhat el!) Így biztosak lehetünk benne, hogy a lehető legkevesebb idő telik el a kenyérre mondott áldás és az evés között.
Sábeszkor azonban nem vághatjuk fel előre a kalácsot, mert akkor nem tudnánk teljesíteni a micvát, hogy két egész cipóra/kalácsra mondjuk el az áldást. Ezek emlékeztetnek minket arra, hogy a sivatagban minden pénteken – a szombat tiszteletére – két adag mannát kaptak a zsidók az Örökkévalótól.
A bárcheszt tehát nem vágjuk fel, de legalább „elkezdjük felszeletelni” (kis bevágást ejtünk rajta), mielőtt az áldást mondjuk. A kalácsok így egészben maradnak, de az áldás elmondása után mégis gyorsabban tudjuk vágni az első szeletet, és nem marad nagy szünet az áldás és az étkezés között.
A témához kapcsolódó cikk
Rabbi Aron Moss: Konfliktus a szombati asztalnál
http://www.zsido.com/blog/konfliktus_a_szombati_asztalnal/11/318/