Zsidó Tudományok hétvégi szemináriuma 13.
Zsidó történelem: Egy nép útja; Az álmessiások; A magyarországi zsidók emancipációjának története | Zsidó liturgia: Dallamok Chánukára ![]() |
Zsidó ünnepek: Chánuká – A Fény Ünnepe
A hivatkozások a Sámuel Imája – Zsidó Imakönyv (Chábád Lubavics Egyesület, Budapest 1996) kiadványra utalnak, ha más nincs megjelölve.
December 4–12-ig Chánuká, a Fény Ünnepe, annak a csodának az emlékére, hogy i.e. 165-ben, amikor a zsidóságukhoz hű kevesek a Makkabeusok vezetésével legyőzték a szíriai görögök hatalmas hadseregét és gátat vetettek az asszimilációnak, amely szellemi és fizikai megsemmisülésükhöz vezetett volna. Az újjáavatott Szentélyben csak egy napra elegendő olaj maradt a Menóra lángjának meggyújtásához, de ez az olaj nyolc napig égett. Az Ál hániszim („A csodákért…”) betoldást minden Ámidában és Asztali áldásban elmondjuk. Egész Chánuká alatt nem mondunk Táchánunt, de tfilint rakunk. A Tóra-olvasás Chánukákor a sivatagi Szentély felavatásáról szól (4Mózes 7. fej.). Chánukákor szabad dolgozni.
A nyolckarú chánukái menórát az ajtófélfánál, a mezuzával szembeni oldalon, vagy az ablakban helyezzük el. A chánukái menórán külön helye van a sámásnak „szolgalángnak”. A többi lángot ezzel gyújtjuk meg. A gyertyagyújtás után a sámást – égve – visszatesszük a helyére. Chánuká lángjait úgy kell meggyújtani, hogy az a csillagok feljövetele után legalább fél órán át égjen. Az égő „szolgagyertyát” kézben tartva elmondjuk a löhádlik nér [sel] Chánuká („…gyújtsunk Chánukára lángot!”) és a söászá niszim láávoténu („…ki csodákat művelt...” – 409. old.) áldást. Minden évben az első alkalommal, amikor chánukái gyertyákat gyújtunk, elmondjuk a sehechejánu áldást is (409. old.). Az első estén egy lángot gyújtunk, a menórával szemközt állva a jobb kezünk felöli szélen. A második estén kettőt gyújtunk, és minden este eggyel többet, míg a nyolcadik napon az összes láng nem ég. Minden este balról tesszük hozzá az új gyertyát a többihez, és balról jobbra haladunk a gyújtással. A gyújtás után elmondjuk a Hánérot hálálut („Ezeket a lángokat…” – 409. old.), és elénekeljük a Máoz cur („Szabadulásom…” – 409–410. old.) kezdetű dalt. A Talmud megfogalmazása szerint a Chánukái csoda hirdetése az ünnep fő jelentősége, így a zsinagógában is minden este a samesz meggyújtja áldással, illetve reggelente áldás nélkül a Chánukái lángokat. A csoda hirdetésének részeként az utóbbi években már Budapesten is a Nyugati téren, a Chánuká minden napján ünnepi fánk, zene és tánc mellett hangulatos gyertyagyújtást tart a Chábád Lubavics Egyesület. Chánukáról awww.zsido.com/hanuka honlapon olvashatunk bővebben.
Chánukái hétköznap reggeli imarend – december 5–12.
Az ima első részében hétköznapi imarend Táchánun nélkül. Minden Ámidában, és az asztali áldásban is elmondjuk azÁl hániszim („A csodákért…” – például 67. old.) betoldást. Teljes Hálél (329–333. old.). Utána az előimádkozó csak fél kádist mond. Tóra-olvasás, 3 embert hívnak fel, 4Mózes 7. (részletesen lásd lent). Az imát, a hétköznapi imarend szerint fejezzük be.
December 5-én esteChánuká második estéjén kezdjük beiktatni minden Ámidá kilencedik áldásába a vötén tál umátár…-t („s hozz áldásos esőt…” – például reggel 61. old.). Ezt mondjuk télen, egészen Peszáchig (április 20-ig).
December 7-én, pénteken este naplemente előtt, először a menóra lángját gyújtjuk meg, utána a szombati gyertyákat. Szokásos péntek esti ima Ál hániszim („A csodákért…” – 179–180. old.) betoldással.
December 8-án szombaton Chánuká negyedik napja. Minden Ámidában, és az asztali áldásban is elmondjuk azÁl hániszim („A csodákért…” – például 224–225. old.) betoldást. Tóra-olvasás (227–234. old.) két Tórából. Részletesen lásd fent. Muszáf előtt újhold-hirdetés (236–237. old.). Még a chászidok sem mondják az Áv háráchámimot(„Az Irgalom Atyja…” – 238. old.). A Minchá délutáni imában a Cidkátchá cedek („Az igazad…” – 279. old.) elmarad. Askenáz zsinagógában a Vöjiten löchá (316. old.) elmondása előtt gyújtják meg a Chánuká öt lángját, chászid zsinagógában Álénu (Záróima – 321. old.) előtt gyújtanak gyertyát. Otthon csak a szombat kimenetele és a Hávdálá (Szombatbúcsúztató – 322–323. old.) után gyújthatjuk meg a menóra lángjait.
December 9-én,vasárnap este, és 10–én, hétfönRos chodes és Chánuká hatodik napja. Újholdi imarend. Minden Ámidában, és az asztali áldásban is elmondjuk a Jáále vöjávo („Szálljon hozzád…” – például reggel 65. old.) és azÁl hániszim („A csodákért…” – például 67. old.) betoldást. A reggeli Ámidá után Teljes Hálél (329–333. old.). Tóra-olvasás (82–86. old.) két Tórából. Részletesen lásd fent. A hónap első felében, egyszer, Kidus löváná (Holdszentelés – 157–160. old.) – lásd október 12.
Szóljon hozzá!
Témához kapcsolódó anyagok:
Téma: chánuká
Virtuális tanház
• Folyóirat / - Egység 11. - 1992. december -- Zsidó ünnepek - Chanuka• Folyóirat / - Egység 2. - 1990. december -- A Rebbe szava - Chánuká üzenete
• Folyóirat / - Egység 2. - 1990. december -- A chánukái szertartás
• Folyóirat / - Egység 2. - 1990. december -- Miért eszünk tejes ételeket Chánuká idején?
• Folyóirat / - Egység 2. - 1990. december -- A menóra fényének áldásai
• Folyóirat / - Egység 2. - 1990. december -- Chánuká a szovjet börtönben
• Folyóirat / - Egység 27. - 1996. december -- Minden zsidó ablakban Chánuká gyertya!
• Folyóirat / - Egység 3. - 1991. január -- Zsidó közélet a Kongresszusi Központban
• Folyóirat / - Egység 32. - 1998. január -- Chanukai Krónikák
• Folyóirat / - Egység 37. - 1999. március -- Chánuká az utcán: pro és contra
• Folyóirat / - Egység 43. - 2001. január -- Hírek; események
• Folyóirat / - Egység 44. - 2001. március -- Vegyes: Chánuka, köszönet, recept, női klub, zene, jesivakáció
• Folyóirat / - Egység 44. - 2001. március -- A Charlie Chaplin jesiva bócherek
• Folyóirat / - Egység 44. - 2001. március -- A Chánuka lándjai is fénylenek
• Folyóirat / - Egység 54. - 2004. július-augusztus -- "Az ünnep a közösség" - Mádl Ferenc
• Folyóirat / - Egység 54. - 2004. július-augusztus -- Két fronton a zsidóságért…
• Folyóirat / - Egység 55. - 2004. december -- A szent olaj üzenete; A Hanukai fánk receptje
• Folyóirat / - Egység 63. - 2007. december -- Gyarapodni és nem apadni…
• Folyóirat / - Egység 63. - 2007. december -- Hanuka mese
• Folyóirat / - Egység 63. - 2007. december -- Dallamok Chánukára
• Folyóirat / - Egység 63. - 2007. december -- Hanukai latkesz
• Folyóirat / - Egység 7. - 1991. december -- A Rebbe szava - Mit mesélnek a gyertyák?
• Folyóirat / - Egység 7. - 1991. december -- Zsidó ünnepek - Chánuka
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1996. december 13. I.évf./10.szám -- CHÁNUKÁ A HUNFALVI JESIVÁBAN
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1996. december 6. I.évf./9.szám -- HOGY ? HOGY NEM ? - Chánuká és a szombat
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1997 december 26. II.évf./10.szám -- A REBBE SZAVA: Csoda vagy győzelem?
• Könyv / 2007. november 2-4. - Zsidó Tudományok hétvégi szemináriuma 13. -- Zsidó ünnepek: Chánuká – A Fény Ünnepe
• Könyv / 2007. november 2-4. - Zsidó Tudományok hétvégi szemináriuma 13. -- Zsidó liturgia: Dallamok Chánukára
• Könyv / 2003. december 26–28. - Zsidó Tudományok hétvégi szemináriuma 5. -- Talmud - Máj Chánuká: Mi chánuka ünnepe
• Könyv / - A zsidóság szótára -- C
KépGaléria
• Hanuka a Nyugatinál - 1999• Hanukorcsolya 2008
Téma: ünnep
Cikkek
• Hitközség - Médiában - Közlemény-dömping március 15-e előtt• Hitközség - Médiában - Van-e eredeti magyar zsidó irányzat?
Virtuális tanház
• Könyv / IMIT - Dr. Bernstein Béla fordítása - Dvárim (Mózes 5. könyve) -- Röé (5Mózes 11:26–16:17.)• Folyóirat / - Egység 1. - 1990. szeptember -- Chaszid elbeszélés: Bűnbánó imák Berdicsevben
• Folyóirat / - Egység 1. - 1990. szeptember -- Zsidó Ünnepek
• Folyóirat / - Egység 11. - 1992. december -- Zsidó ünnepek - Chanuka
• Folyóirat / - Egység 13. - 1993. június -- Előszó - Az elsőszülöttek ünnepe
• Folyóirat / - Egység 21. - 1995. június -- Zsidó ünnepek a chászid legenda tükrében
• Folyóirat / - Egység 22. - 1995. szeptember -- Szombat a család ünnepe
• Folyóirat / - Egység 27. - 1996. december -- Minden zsidó ablakban Chánuká gyertya!
• Folyóirat / - Egység 32. - 1998. január -- Chanukai Krónikák
• Folyóirat / - Egység 37. - 1999. március -- Chánuká az utcán: pro és contra
• Folyóirat / - Egység 41. - 2000. március -- Peszách: Kerek, őrzött és szögletes macesz – melyik ízletesebb?
• Folyóirat / - Egység 45. - 2001. május -- Ünnepeltünk március 8-án
• Folyóirat / - Egység 5. - 1991. május -- Előszó: A Tóra adás ünnepe
• Folyóirat / - Egység 5. - 1991. május -- Zsidó ünnepek: Sávuot
• Folyóirat / - Egység 6. - 1991. szeptember -- Sorba álltam mézeskalácsért
• Folyóirat / - Egység 8. - 1992. március -- Előszó - Purim: a természetbe burkolt csoda
• Folyóirat / - Egység 8. - 1992. március -- Zsidó ünnepek - Purim: A részeges király és a zsidó királyné
• Folyóirat / - Egység 8. - 1992. március -- Zsidó ünnepek - Purim
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1997. június 13. I.évf./36.szám -- A REBBE SZAVA: Az evés és az élvezetek ideje
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1997. október 10. I.évf./53.szám -- TALMUDI FOGALMAK: Jom hákipurim
• Könyv / Hayim Halevy Donin - Zsidónak lenni -- A fő ünnepek
• Könyv / 2007. március 23-25. - Zsidó Tduományok hétvégi szemináriuma 12. -- Zsidó ünnepek: Peszách – A szabadulás ünnepe
• Könyv / 2007. november 2-4. - Zsidó Tudományok hétvégi szemináriuma 13. -- Zsidó ünnepek: Chánuká – A Fény Ünnepe
Hetiszakasz
• Emor• Pinchász
Könyvek
• Könyv / Naftali Kraus - Ünnepek a chaszid legenda tükrében --Téma: gyertya
Virtuális tanház
• Folyóirat / - Egység 15. - 1993. december -- Zsidó világhíradó• Folyóirat / - Egység 19. - 1994. december -- Házasság zsidó módon
• Folyóirat / - Egység 27. - 1996. december -- Minden zsidó ablakban Chánuká gyertya!
• Folyóirat / - Egység 37. - 1999. március -- Chánuká az utcán: pro és contra
• Folyóirat / - Egység 44. - 2001. március -- A Chánuka lándjai is fénylenek
• Folyóirat / - Egység 6. - 1991. szeptember -- A zsidó nő titkos fegyvere
• Folyóirat / - Egység 63. - 2007. december -- Gyarapodni és nem apadni…
• Folyóirat / - Egység 7. - 1991. december -- A Rebbe szava - Mit mesélnek a gyertyák?
• Folyóirat / - Egység 7. - 1991. december -- Zsidó ünnepek - Chánuka
• Könyv / 2007. november 2-4. - Zsidó Tudományok hétvégi szemináriuma 13. -- Zsidó ünnepek: Chánuká – A Fény Ünnepe
Hírlevél jelentkezés
Dr. Köves Slomó rabbi
Élet és irodalom * 2009. február 13.
A történelem sötét korszakaira leginkább azért kell emlékeznünk, hogy kellő tanulságot levonjuk a jelenben, hogy igyekezzünk kerülni a történelem hibáinak ismétlését. A holokauszt-emléknap idején azon kell elgondolkodnunk, hogy mi a kiváltó oka a vissza-visszatérő értelmetlen gyűlöletnek. Mi az oka annak, hogy hajlamosak vagyunk saját fájdalmainkat és hibáinkat mások számlájára írni. Meg merem kockáztatni azt a feltételezést,hogy az olyan gondolatrendszer, amely tökéletes jókra és teljesen rosszakra osztja a világot, magában hordozza annak veszélyét, hogy a velünk született önszeretetből megfosszon bennünket az önkritika és az önvizsgálat legkisebb lehetőségétől is.
részletek
Hozzászólások
Legyen a holokauszttagadás büntethető!!! -Elektronikus aláírásgyűjtés (333)
Gyüxy: 2009-07-04
Ezek a valóságos problémák! Nem amiről itt hablaty...
Gyüxy: 2009-07-04
http://jobbik.hu/rovatok/hataron_tul/szlovakia_uja...
Gyüxy: 2009-07-04
http://jobbik.hu/rovatok/ajanlo/jelentkezes_es_bei...
szeki: 2009-07-04
Velem is történt egy hasonló eset tavaly.Nagyapámm...
Leanna: 2009-07-04
Ezzel mit lehet kezdeni? Megyek az utcán. Előttem ...
Rasszista-e aki zsidó férjet akar? (234)
Szerzetes: 2009-07-04
Kedves Bernát! Most nem a történelemben szeretn...
Chaya: 2009-07-04
Értsétek meg, nem attól rasszista pár megnyilvánul...
Bernát: 2009-07-04
Kedves Szerzetes! Ha visszanézel a történelembe...
Egy levelezés részlete: Szexualitás, parancsolatok, történelem... (3)
lilaccat: 2009-07-04
Kedves Slomo, én is egyetértek, viszont azt szeret...
Nemcsak a feje, de szíve lelke volt a Rebbe a zsidó közösségnek (3)
Rebeka: 2009-07-04
Én is ott voltam és nagyon örültem a látványnak, h...
Kertész Magdolna: 2009-07-04
Teljes mértékben egyetértek Polgár Ernő hozzászólá...
Polgár Ernő: 2009-07-03
Jó volt ott lenni! (S arra (is) gonolni, hogy Ob...




