Egy Szingapúrban élő muzulmán férfi minden áldott héten továbbít egy e-mailt az ázsiai szigetországban élő hitsorsosainak… Egy texasi evangélikus keresztény házaspár lefénymásolja, és gyülekezetük tagjai között osztogatja, valamint a „magányos csillag” államának női fogvatartottai között, a börtönökben. Egy katolikus lelkipásztori kisegítő kórházi pácienseinek olvassa fel Peoriában, Illinois államban. Egy chicagói zsidó középiskola igazgatója rendszeresen kiteszi a hirdetőtáblára. Ateisták a világ minden szegletébe elpostázzák barátaiknak és szeretteiknek.
Az egész egy forró 2001-es nyári napon kezdődött, azzal, hogy egy ifjú gitártokba rejtett bombával besétált egy zsúfolt jeruzsálemi étterembe, és a bombát ott felrobbantotta, megölve magát és 27 másik embert. Az utóbbiak között volt Sosanna, a feleségem, aki az első gyermekünket várta.
Addig a napig én voltam a legboldogabb ember a földön, a legcsodálatosabb asszony férje. Nemrégiben költöztünk be új otthonunkba, tele volt a lelkünk fantasztikus álmokkal. És akkor egyetlen pillanat a legmagányosabb emberré változtatott engem az egész földön. Attól rettegtem, hogy a terroristák lenyomoznak engem is, és megölnek, és velem együtt emberek százait az Egyesült Államokban, ahogy tették a feleségemmel és a születendő gyermekünkkel. Ezen a tragédián azok segítettek át, akik körülvettek a legsötétebb órákban – barátok és rokonok, gondoskodtak testi-lelki szükségleteimről, de nem egy idegen is akadt, aki a szívét megnyitva könnyített a lelkem terhein.
A szüleim az első hetekben velem voltak, segítettek, hogy egyáltalán újra tudjam indítani a hétköznapi életemet a tragédia után. Ahogy elutaztak, a szomszédok egymás karjaiból kapkodtak ki, minden este máshol vártak vacsorával, hogy ne legyek egyedül. A hagyományos gyászhét ideje alatt kis híján ezren kerestek fel, hogy vigasztalásomra legyenek. Sok száz tanítvány, szüleik és barátaik jöttek, akiknek az életében a feleségem így vagy úgy fontos szerepet játszott. Ők mesélték nekem, hogy mások vigasztalására mindig ezt mondogatta: „Minden rosszban van valami jó.” Így van, ebben a tragédiában is rejlik egy lehetőség, kinyúlni mások felé, és valami „rosszat” jóvá és értelmessé tenni.

Partnerek a kedvességben

2001. január 1-jén, négy hónappal Sosanna halála után találkozóm volt egy csapat barátommal, arról beszélgettünk, hogyan tehetnénk a világot jobb hellyé. Elhatároztuk, hogy elindítunk egy napi hírlevelet, melyben az olvasónak a kedvességről szóló történeteket kínálunk e-mailben. Nevet adtunk a hírlevélnek: „Kedvesség napi adagokban” (Daily Dose of Kindness), a szervezet pedig a „Partnerek a kedvességben” (Partners in Kindness) nevet kapta.
Néhány hónap múltán egy második hírlevelet is elindítottunk, a címe „Kedves szavak” (Kind Words). Ezt a világ több pontján egyszerre jelentettük meg, ingyenesen hozzáférhető formában. A történetek mellett az e-mailekben közöltünk tudományos eszmefuttatásokat, a kedvesség és empátia fejlesztésének lehetőségeivel foglalkozó módszereket.
Az e-mailek messzire eljutottak. Az első öt évben a „Partners in Kindness” engedélyével a történetek és empátiagyarapító módszerek nyolc nyelven jelentek meg nyomtatásban és elektronikusan, hat kontinensen több mint másfél millió olvasót értek el.

Látni a jót, tenni a jót, érezni a jót

Amikor a televízióban, a rádióban és az újságokban csak úgy árad az erőszak, az ember könnyen tehetetlennek, elnyomottnak érzi magát. Elveszíthetjük a hitünket az emberiségben és úgy érezhetjük, semmit nem tehetünk a világ jobbá tételére. Némely olvasónk arról számolt be nekünk, hogy a mi e-mailjeink segítettek nekik megfeledkezni a rosszról, és a jóra koncentrálni. Anna nevű olvasónk ezt írja Kaliforniából: „Épp most néztem át a híreket, hogy mi folyik a világban, és az eredménye lesújtó volt a közérzetemre nézve. Aztán elolvastam az önök ťkedvességrovatátŤ, és az megint felvidámította a lelkemet, hogy a jóról olvashattam, ami az emberek tesznek egymással a világon, míg ugyanez a világ mintha csak a rosszra koncentrálna.” Első könyvünk a Napi kedvességadagok (Daily Dose of Kindness) az e-mailjeink javából válogat. A történetek Izraelről szólnak, több mint száz levélíró tollából. A Daily Dose of Kindness különféle vallású és nemzetiségű önkéntesek és adományozók százainak az együttműködéseképpen született meg. A benne lévő, törődésről-gondoskodásról szóló történetek talán új reményt hozhatnak Izraelnek, a Közel-Keletnek és az egész világnak.
Az e-mailek arra biztatják az olvasót, hogy ne csak a saját problémáikkal birkózzanak, hanem nyúljanak ki egymás felé, és tegyék a világot jobbá együtt.
Néhány hónappal azután, hogy elkezdtük a „kedvességleveleket” küldözgetni – a szeptember 11-i terrortámadás után kevesebb mint egy évvel –, egy kuvaiti nagy muzulmán jótékonysági szervezet felvette velünk a kapcsolatot, és engedélyt kért arra, hogy a történeteket hazájában terjeszthesse.
Julia Bail ezt írta nekünk Washingtonból: „A kedvességlevelek olvasásából…több reményt kapok az emberiség jövőjét tekintve, mint bármi másból az életemben.”

Szólni a jót

Ha alkalmam nyílik szólni, igyekszem a közönségem figyelmét megnyerni a történetek és a közönség aktív bevonása által is. A jelenlévők úgy jöhetnek el az előadásról, hogy sok jót éreznek feltámadni magukban, és lelkesek, hogy valami nagyot tegyenek. Az én lelkesedésem a kedvességkampány iránt „ragályos”, ahogy azt a New York-i Stuyvesant High School diákja írja: „Úgy terveztem, hogy részt veszek egy Shmuel Greenbaum-féle előadássorozaton, aztán végül négy sorozatot hallgattam végig. Lélekemelő a hatása, megvilágosító, felfrissítő hallgatni egy olyan embert, amilyen ő, akiből árad a lelkesedés a gondolatra, hogy jót tehet a világban. Ő a maga módján egy szerepmodell, akit mindnyájunknak követnünk kellene. Az ember azt gondolja magában: ťHa mindenki csak annyi kedvességet tanúsítana mások iránt, mint Shmuel Greenbaum, ez a világ tényleg jobb hely lenne.Ť”

Ingyenes elektronikus hírlevelünkről, könyveinkről és előadásainkról információt a www.partnersinkindness.org honlapon találhatnak az érdeklődők. E-mail címünk: info@partnersinkindness.org.