Szombati gyertyagyújtás időpontja: 2012-02-10 16:40 | Szombat kimenete: 2012-02-11 17:47 - Jitró hetiszakasz פָּרָשָׁת יִתְרוֹ
Zsido.com / Főmenü / Chabad

További oldalak: Filozófia, Rebbe, Tevékenység

Chabad - Bemutatkozás



A lubavicsi RebbeA világszerte sokezer közösségnek testilelki segítséget nyújtó Chábád Lubavics mozgalom 1989-ben kezdte meg működését Magyarországon.

A néhai lubavicsi Rebbe, Menachem Schneershon rabbi küldötteként Oberlander Báruch rabbi és felesége Budapestre jöttek, hogy a hazai zsidó közösség-nek segítséget nyújtsanak.

A Chabad mozgalom az elmúlt 18 évben több tízezer embert ért el, és segített hozzá ősei kultúrájának és vallásának megismeréséhez. Könyvkiadásával, felnőtt és gyermekoktatási programjai-val, szociális segítségnyújtásával sok-sok ember életét változtatta meg. 2004 májusában ők hozták létre az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközséget, amely a hagyományokhoz való ragaszkodást és a világ felé való nyitottságot tűzte zászlajára.

Az EMIH és a Chábád azóta is fáradhatatlanul dolgozik azon, hogy minden magyar zsidó közelebb kerüljön ősei hagyományaihoz. Mindkét szervezet állami támogatás nélkül, magánadományokból és pályázatokból tartja fenn magát.

Oberlander Báruch rabbiOberlander Báruch rabbi: New Yorkban született 1965-ben, a második világháborút Magyarországon túlélt szülők gyermekeként. Izraeli és amerikai jesivák elvégzése után a Central Yeshiva Tomchei Tmimim Lubavitz-ban avatták rabbivá 1988-ban. A lubavicsi rebbe küldötteként 1989 óta él feleségével Batshevával Magyarországon. A Vasvári Pál utcai templom rabbija; az Egység, és a Gut Sábesz főszerkesztője; az ELTE jogi karának 1990 óta előadója. Nős, hét gyermek apja.



Témához kapcsolódó anyagok:

Téma: Oberlander Baruch

Blog bejegyzések

• Zsidó Blog - Globalizáció, kóserság, magyar zsidóság

Cikkek

• Hírek - Izraelben a Pesti Jesivával
• Hírek - Oberlander Báruch rabbi tfilint rakott a München sztárjának
• Hírek - Mazl tov! Brisz az Oberlander családban (Képgaléria+Audió-előadás)
• Hírek - Kiddus és Körtánc a Vasváriban
További kapcsolódó elemek

Csatolt fájlok

• Videó - Kert konferencia a globalizációról / Slomó Baruch

Könyvtár

•  / - Egység 40. - 1999. november -- A zsidóság útja a boldog házassághoz - Szerelem testben, lélekben
•  / - Egység 44. - 2001. március -- Internet 3000 évvel ezelőtt, avagy modernek vagyunk-e ma?
•  / - Egység 45. - 2001. május -- Mi a fontosabb Istennek, hogy higgyünk benne, vagy hogy vallásosak legyünk?
•  / - Egység 46. - 2001. október -- Hollywoodi chászid esküvő – itthon

Könyvek

•  / Oberlander Báruch rabbi - Talmud: Moéd Kátán (A félünnepek) traktátus - מסכת מעוד קטן --

Szövegek

• Chabad - Bemutatkozás

Téma: Lubavicsi Rebbe

Blog bejegyzések

• Zsidó Blog - Obama a Rebbét idézi

Cikkek

• Hírek - Közeledik Smuel rabbi születésnapja
• Hírek - Ünnepség a Vasváriban
• Hírek - Aki egy életet ment
• Hírek - Egy emlékezetes este – a Rebbe Jorcájtja
További kapcsolódó elemek

Könyvtár

•  / - Egység 5. - 1991. május -- Látogatás a lubavicsi mozgalom bölcsőjénél
•  / Oberlander Báruch rabbi - Aktualitások -- A Lubavics és más irányzatok
•  / Rabbi Efráim Osri - Mélységből kiáltok - Rabbinikus kérdések és válaszok a Holokausztból -- Függelék - A lubavicsi rebbe levele Elie Wieselhez

Könyvek

•  / Menáchem Mendel Schneerson rabbi - A lubavicsi rebbe gondolatai - Likuté Szichot --

Szövegek

• A Rebbe filozófiája
• A Rebbe levele Elie Wieselhez
• Chabad - Bemutatkozás
• Chabad - Filózófia
További kapcsolódó elemek

Téma: Chabad Alapítvány

Cikkek

• Hírek - A Zsidó Egység : 4000 Chábád rabbi nemzetközi konferenciája New Yorkban
• Hírek - Új Chábád központot avattak Londonban
• Hitközség - Médiában - Kié volt a Rumbach utcai zsinagóga?
• Hitközség - Médiában - Megkezdődött a hanuka

Szövegek

• Chabad - Bemutatkozás
• Chabad - Filózófia
• Chabad - Rebbe
• Chábád Lubavics Zsidó Nevelési és Oktatási Alapítvány - EMIH - Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség
További kapcsolódó elemek

Cimkék:
Oberlander Baruch; Lubavicsi Rebbe; Chabad Alapítvány